Miután megjöttem Fohn Mártától, lementem hintázni a játszótérre. Igen, rendszeresen hintázom. A mellettem lévő hintán egy kis mini-skinhead ült. Maximum 15 éves lehetett.

- Szia. - szólított meg - Te hány éves vagy?
- Tizenhét.
- Ki van zárva. Te még kislány vagy, nem?
- Tizenhét vagyok, ha nálam lenne, a személyim is megmutatnám.
- És van férjed?
- Nincs. Barátom van.
- Mióta?
- Másfél éve.
- És te...szűz vagy?
- Nem, nem vagyok szűz.
- Mindennap csináljátok?
- Nem. Mondjuk, hetente kétszer.
- És milyen pózokban csináltad már?
Nagyjából felsoroltam. Utána azt mondtam neki:
- Figyelj! Mostmár mennem kéne. Kezdődik a kedvenc műsorom a tv-ben. Szia.
- Jó. Szia.
Már vagy 20 méterre eltávolodtam tőle, mikor utánam kiabált.
- Gyere csak vissza.
- Megyek már. - visszamentem.
- Velem is csinálnád? - azt hittem, megáll bennem az ütő.
- Nem. - mondtam.
- Miért nem?
- Mert én csak a barátomat szeretem.
- És ha vele összevesznél? Akkor lefeküdnél velem?
- Nem.
- Miért nem?
- Mert akkor is csak őt szeretném. Egyébként meg úgysem veszünk össze.
- És ha nem lenne a barátod?
- Akkor sem.
- Miért nem?
- Mert csak.
- De én csak azt kérdezem, hogy mindentől függetlenül, velem is csinálnád-e?
- Mondtam már, hogy nem.
- Na ne kamuzz már!
Na, mondom, neked aztán van önbizalmad.
Ezzel otthagytam.

Este 6 óra. Indulnunk kell kézbesítgetni a Dialektika nevű újságunkat. Már említettem, hogy minimális pénzből kell gazdálkodnunk, így a postázás felváltása a kihordással logikus költségcsökkentő lépésnek tűnt. Csaba (apukám) úgy dönt, hogy menjünk a 13. kerületbe, az egyes villamossal. Az Árpád híd után szállunk le, és először a Dagály utcában látogatunk meg egy házat. K.M.-et keressük, de nincs is ilyen a nevek között. Ezért felcsöngetünk egy másik K.-hoz.
- Ebben a lakásban nem lakik ilyen. De három K. van a házban, meg kéne nézni a postaládákat.
A hölgy sajnos elfelejti, hogy ahhoz be kéne mennünk a lépcsőházba. Egy darabig álldogálunk ott, én pedig minden arra járó fiatalnak odakiabálok, hogy nincs-e kulcsa véletlenül.
- Na mostmár elég volt. - mondja apa.
- Nem, nem adjuk fel. - és a csengő felé nyúlok.
- Ok, egyet csengethetsz, de aztán menjünk.
Újra becsöngetek az előbbi K.-hoz, és elmagyarázom neki, hogy be kéne mennünk. Hosszú idő után szól a csengő és nyílik az ajtó.
Bent átnézünk minden postaládát, de nem találjuk K.M.-et.
Megegyezünk abban, hogy ezt bizony hagyjuk a fenébe, és elkezdjük keresni a Viza utcát.
Ez elvileg merőleges a Népfürdő utcára. Csak sajnos minden létező tér, ami merőleges a Népfürdő utcára, az Népfürdő utca. Na ezt adja össze valaki...
Végül hosszas keresgélés után megvan az utca, ami szintén nem egyenes vonalú.
- Hol kell becsöngetni?
- Hát itt.
Igen ám, csakhogy semmi nincs kiírva. Csak a kapucsengő van, számokkal, meg egy helyes kis csengővel, amit a szám beütése után nyugtázás képpen meg kéne nyomnunk, de hogy melyik névhez melyik szám tartozik, nem tudhatjuk. Kicsit a kapunyitó kóddal is ügyeskedem, de hiába.
Végül jön egy lakó. Nagyon alázatos stílusban megkérjük, hogy legyen már olyan kedves, nyissa ki az ajtót, majd odabent végignézzük a postaládákat. V.J.-t keressük. De V.J. sehol.
Nemsokára jön valaki, aki elmondja nekünk, hogy a portán találjuk a névjegyzéket, ott kell megkérdezni, hogy hol találjuk V.J.-t.
Be is csöngetünk a portára. Percekig keresgélnek nekünk a gépben, de V.J. sehol.
- Ettől még lehet, hogy itt lakik - mondja a portás - csak nem biztos, hogy bejelentkezett.
Itt lett vége a történetnek. Meguntuk, és hazajöttünk. Egyáltalán nem értem, hogy hogy lehet az, hogy valakinek tudod a nevét is, meg a címét is, mégsem találod meg.
Amúgy a ház sem volt semmi. Márvány lépcsőház, karcmentes, automata lift, gyönyörű, makulátlan lépcsők, plexi táblácskák minden emeleten...
Mindig félek, hogy az öregek, akikhez kimegyünk, esetleg meghaltak. Egyébként már történt is ilyen. Néha az a szomorú érzésem támad, hogy az MKT (a társaságunk) nem más, mint öreg Marxisták hospice ellátása...kétségbeejtő! És az utóbbi években az átlagéletkor nem csökkent.

Végül, ha valami nagyon cikit akarsz látni, akkor kattints ide!
Éppúgy készülhetett a polgári Oroszországban, mint Brezsnyev alatt, vagy a Rendszerváltás előtt, de ez most mindegy. Lényeg, hogy rettenetes...