Sokszor emlegettem a teveklubbos csetet, ami talán kicsit színterét képezte annak a folyamatnak, amely jóval később, a blogomban is nyomon követhető becsavarodásomban tetőzött. Sokszor hozzáfűztem, hogy mennyire bánom ezeket a botlásokat, és hogy milyen érdekes is volt azok között a magukat felnőttként aposztrofáló 5-99 évesek között virtuálisan lézengeni, akik pontosan ugyanúgy, és ugyanazt kérték. Akár a zombik. Agyat, agyat... ezt persze a zombik mondták, nem az én drága, ismeretlen teveklubbos barátaim, és ennek kiemelése csakis a hangsúly miatt volt fontos. Mert az ő konkrét kívánságuk más volt. Amit ott, akkor, 5, 6, 10 47 és 80 évesek egyöntetűen szajkóztak, nem volt más, csak egy szerény kérés. Mindösszesen az, hogy
Légyszi, hadd legyek pirosadmin!
És ott voltak ők. A szerencsések. A mázlisták. A kiválasztottak. Tevéjük ikonján a "piros bugyival" ismételgethették a No flood felszólításokat, de néhányan még ennél is többre vitték, mert tőlük még azt is megtudhattam, hogy az admin nem üzenőtábla. Kedves barátnőjük a kirúgásomkor azt tanácsolta, hogy mivel az illető mélyérzésű pirosadmin kemény, kemény, de nagyon korrekt, inkább csendesedjek szépen el, hüppögjem át a 24 órás kitiltást és lejártakor AZONNAL tűnjek fel ismét a chaten, mert másképp fekete listára kerülök. De ez már más történet. Azok, akikről most szólni akartam, nem mások, mint akik velem maradtak. Dacára mindannak, hogy becsavarodtam, ami persze, mondhatjátok, nem csoda egy ilyen környezetben, talán ők is csak alaposabb ellenállásuknak köszönhetik. Azért nagyon érdekelne, hogy Nyunyito, RS, BlacPriest, Bel az állat, Lágytojás, Édes mint a méz, Henry a francia, vagy éppen Xaser/Damage, akivel többet beszélgettem az átlagnál, és aki 15 évesen meggyanúsított a 45-tel, koptatják-e még a billentyűket... Zsoltt biztos ott van, mert mint tudjuk, neki hat darab van valamiből. Valami olyasmiből, amiből csoda, hogy egy már nem is elég neki. Ezt annak idején Miszter Vulkán (akit, ha jól emlékszem, Bencének hívnak) mondta el egy másik csetelőnek, aki nagyon szeretett volna - na, hármat találhattok! - pirosadmin lenni. Persze, Vulkán (legutóbbi ismereteim szerint) ekkoriban már eléggé pályafutása végén járt, mert (nos igen, bár nem ismertem, talán rokonlélek volt) elege volt az adminságból. És ilyen képet a külvilág felé, hogy ebből valakinek elege van, azt hiszem, nem volt szabad mutatni...hiába no: mint a R_KA az egyetemen. (Jé, tényleg! Azóta egyetemista lettem.) Mindezeket csak azért mondtam el, mert fura így visszaemlékezni akkori önmagamra. Közérthetően kifejezve: hihetetlenül buta voltam, és ennek szöges ellentétét éreztem. De gyerünk tovább azokra, akik velem maradtak, mert (mint kitalálhattátok) még mindig nem sikerült róluk beszélnem.
Az egyik valami Citroom névvel jelentkezett be, F. Petinek hívták, és később sokat msn-eztünk. Akkor kezdett franciául beszélni, meg a négyzetes úttörvényt tanulni. Szerettem beszélgetni vele, mert kevés olyan ember volt, aki annyira tisztelt - ennek meg híján voltam, és tudom, paradoxul hangzik az előző bekezdés tükrében, de kellett az olajozás a nyikorgó önbizalmamnak. Aztán beszélgettünk, beszélgettünk, és először sorra megismertem a barátait. Illetve, ha egészen helyesen akarom kifejezni magam, khm..az egyik osztálytársnőjét. Na a lány is furcsa volt! Akkor ismertem meg, mikor öngyilkos akartam lenni. Tervezgettem valami olyasmit (persze valószínűleg retardáltságból és egy kis magamutogatásból), hogy vörös vérlúgsót iszom, és mérlegeltem éppen a succes-failure p-q-t, mikor a lánnyal megismerkedtem, és - akkori magamhoz méltó módon rögtön vázoltam neki a helyzetet. Ő meg erre szokatlan szakértelemmel mondta, hogy oldjam fel savban a vérlúgsót...és úgy tűnt, van valami homályos öngyilkos múltja. Na ehhez képest egész másnak ismertem meg. Nem tudom igazán megfogalmazni, és nem is szeretném, mert talán akaratomon kívül megsérteném. Persze, sosem fogja ezt a posztot elolvasni, de a kvantummechanika óta óvatos vagyok.:D Ennek a lánynak a legjobb barátnője Peti fura szerelme lett. Azt hiszem, igazat mondtak nekem, így állíthatom, hogy lépésről-lépésre mindent láttam. Nem volt rajta sok látnivaló. A történetnek az lett a vége, hogy én - hogy saját szavait idézzem - "le lettem tiltva" a Peti listáján. Még ha a remény kevéske is, ott a kvantummechanika: Peti, ha egyszer elolvasnád ezt a blogot, írj nekem egy levelet. Csak annyit írj bele, hogy...írd bele, amit akarsz.
Aztán ott vannak azok, akik tényleg velem vannak. Az egyikőjük, Luca, akivel sokat beszélgettünk - ó, régi szép Ásókás napok! Még mindig váltunk leveleket, és remélem, nem fog a kapcsolatunk megszakadni. Kár, hogy mostanában mind olyan elfoglaltak vagyunk...jó lenne valami közös időpont. Róla tudnék mondani még valamit, ami számomra nagyon fontos volt, és fontos mind a mai napig. Ezt most nem mondom. Szerintem kirázná őt a hideg!:)
És akiről utoljára beszélek, az ő. Akivel a legtöbbet találkozunk, és aki a legjobban hiányzik. A Lilla. Nincs mit írnom róla, nagyon kedvelem őt, csak annyit: bárki visszakeresheti, akinek kedve van, hogy Athinás dolgaim körmyékén féltem, hogy elvesztek egy barátot. Nos, az ő volt. Azt írtam, hogy amikor a nézeteinkről "cseréltünk eszmét", akkor ő a holocaust-tagadókhoz hasonlított engem. Lilla, Lilla, kérlek, hasonlíts újból a holocaust-tagadókhoz, de pontosan azzal a felháborodással, mint akkor! Egy kicsit sem engedékenyebben! Emlékszel te is az Ásókára?
Mindd, akik akartok: írjatok nekem egy levelet. Írjátok meg, hogy nem vagyok rosszabb, mint azelőtt! Írjátok meg nekem, ha visszajött ------->
...akit vártam.
