Temporary

"Nemkényszer." Persze, nemkényszer semmi. Ez a duma. Mert mindent muszáj.

Ha már nincs macskám, gondoltam, jó lenne keresni egyet. És találtam! A legtökéletesebb, legjobb, legmacskább macskát. Illetve találtam kettőt, és még nem döntöttem el, hogy melyiket fogadjam be. A szomszéd ház mellett élő két kiscica, velük van a mamájuk, de már nagyobbak, 2-3 hónaposak lehetnek. Milyen neműek - fingom nincs. De akkor is, minek keresni, hamár a lehetőség önként kínálkozik.

Etetni kell őket, aztán hazahozni. Mikor már nem félnek, mert egyelőre eléggé meg vannak ijedve.

Kerestem őket. Másnap már nem voltak ott.

Azóta, ha arra járok, elfordítom a fejem. Fáj látni a hiányukat. Gondolom, valamelyik buzgómócsing néni, aki hallotta, hogy el akarom vinni, eldugta. Mert azt hiszi, hogy az övé. A buzgómócsing nénik amúgy mindig ilyenek. Nekik nem előzhet be senki! De komolyan. Mert mi a helyzet? Az, hogy a néni pincéje vagy lakása - már elnézést - egy macska számára nem versenyezhet azzal a rengeteg Sága selyem sonkával, amit én adtam volna neki.

Mami meg óbégat (meg a Papi is), mert nem szabad kóbor macskát örökbe fogadni. Persze, persze, naná, hogy nem. De mégis, gondoljunk csak bele! A macska elég távol áll az embertől, nem sok közös betegségük van. (Max. a veszettség, ami ritka, mint a fehér holló, vagy a parazitás zoonózis... Telefonáljatok be egy menhelyre, hogy mikor volt utoljára veszett macskájuk. Nem fognak emlékezni!) Szóval... tényleg megér ez a túlzásba vitt riogatás annyit, hogy valaki ne vigye haza azt a cicát a parkból, amelyiket már hetek óta etetett, és annyira megszeretett? Mindenki döntse el maga!