Én úgy vagyok a könyvekkel, hogy általában hónapokig, de legalábbis hetekig tart, míg végigolvasom őket. Ez az újságcikkekkel persze másképp van. Ha kezembe veszem a hvg-t, pillanatok alatt kiolvasom, ami benne van. Érdekesnek találom, de nem érint meg. A könyvek, sőt, már egy tudományos cikk is (azt nevezem tudományosnak, ami összefüggéseket tartalmaz, és nem az éppen aktuális, de egy hét múlva érdektelen dolgokról szól) lelassít. Azért, mert én olyan vagyok, hogy bizonyos dolgokat nem tudok kiverni a fejemből. Leragadok dolgoknál. Találok valamit, mondjuk egy összefüggést, és annyira elkezdek örülni neki, hogy ledobom a könyvet (persze csak finoman), és elkezdek ugrálni a boldogságtól. Így gondolkodom a gondolatról. Megforgatom az agyamban, megnézem, mi a szép benne, lehetne-e még szebb, vagyis nekem jobban tetsző. És a végén a saját gondolkodásomra formálva elraktározom. És még akkor is kell egy kis idő, hogy megnyugodjak, és elkezdjem egyáltalán tovább olvasni ugyanazt a könyvet.
Gyorsabban kell haladnom, ez egyértelmű. Sok a könyv, és így is biztos, hogy töredékét fogom csak elolvasni annak, amit szükségesnek tartottam volna. Ezért kezdtem olvasni az utcán. Kifejlesztettem egy technikát: ahogy olvasom a könyvet, egy vékony csíkban, fölötte figyelem, hogy mikor kell lefelé vagy fölfelé lépni, hol jön autó, továbbá így ügyelek arra is, hogy ne fejezzen le a villamos.
Így jöttem hazafelé Kőbányáról (tesómat kísértem zongoraórára), és az Örs vezér téren fel akartam szállni a metróra. Csakhogy olvasás közben nem vettem észre az ellenőröket. Egy fiatal biztonsági-ellenőr állított meg:
- Szabad megtudnom, hogy hány éves?
- Hogyne! - feleltem - tizenhét. (Mi a fene, vajon annyi idősnek nézek ki, hogy még nem kell fizetni utánam??)
- Akkor láthatok egy diákigazolványt...illetve bérletet?
- Igen, persze. Elnézést. - mondtam, és kotorászni kezdtem.
- Mit tetszik olvasni?
Megmutattam a borítót. Nem tudom, értette-e a címet, a lényeg, hogy egy bizonyos (illetve több) fizikusról szóló köny volt. Elővettem a bérletet, és készültem kinyitni, de megállította a kezemet:
- Köszönöm, ennyi volt. Csak itt ez a köcsög, és muszáj megnézni.