Ha meg akarnám mondani, hogy mi a szar az életben, mit is mondanék?

Sárga kockás lepedőket láttam álmomban, és akkor már jól tudtam, hogy az fáj, az árt, az tör derékba, hogy ÉN CSAK SAJNÁLKOZNI TUDOK. Ha meghaltak, hát sajnálom, ha élnek, hát sajnálom, néha rámnyitják az ajtót baszás közben, és hát akkor is sajnálom, de ők ezzel mindhárom esetben igen sokra mennek, amiről rögtön igyekeznek biztosítani.

Én meg aztán nézhetem, hogy a borsó, mert nem elég génmanipulált, nos, gyorsabban gurul a tányéron a kelleténél, és a sugárzóanyagot a laborasztalról a kenyérrel együtt nyelem, a polónium-210 kell, kell igazán. Honnan tudhatnám, hogy nem? Litvinyenkonak is kellett. Egyesek szerint.

Jaj, hát mit szóltok ehhez a nagyon fasza nagyon új nagyon modern reklámhoz a nagyon modern viszont kibaszottul antropomorf ufónautákkal. Na persze, az overallokat ki lehet fordítani, és vajon mi van belül?

Egyébként is róttam köreim ma az Erzsébet téren, és hát én is megtaláltam a NARANCSSÁRGA EMBEREKET, meg a paranoiámat persze, vagy csak rosszul láttam az árpádsávot?? Nameg mondom, hogy tudjátok, mert más nem mondja, hogy mától szabad a vörös csillag. Megmondomén, mi van: eddig Vajnait beperelték, engem megvertek, de be nem pereltek érte, mert hát én kitérdekelnék? Ezután majd a Vajnait is csak megverik, mer beperelni már őt se lehet. Azért csak éljen a vörös csillag, mert az egyetlen, ami valóban csak az emberiséggel, azzal viszont ki fog halni. Kifog? Nem is tudom már...hátha jönnek az alufóliaufók...

Sárgakockás lepedő, gumiból, jaj, anya, nem pisilek én már be..én nem is pisiltem be soha életemben. Még pelenkás voltam, de én szelektíven gyűjtöttem már a vizeletet is. NEM VÉCÉBE.

Álmomban Georg Bush fogta az ufók jeleit, és tudjátok mit mondtak? Azt, hogy neki kijár egy fasza kis negyedik típusú találkozás. Na azért az ufók nála jobban tudnak integrálni, de távfegyverük még nincsen, hiszen épp ezért élnek közösségi társadalomban, amiről az elnök urat is igyekeztek értesíteni, hátha megmentőjeként üdvözli majd az emberiség. De nem. A kapitalizmus áldozatai: a jegesmedvék.

Én nem voltam 30 éves. Amikor mindez történt. A mézet pedig nem szerettem, pláne tejjel nem. Tudod...eszméletlen jó lett volna végre istenigazából dugni. De mikor akartam, igazán szeretni, nos, akkor leépülésem elkezdődött, és erre többé nem lettem képes, mert én gyereket nem csinálok, no és akkor a megcsalás olyan gyorsan jöhetett volna, hogy ahogy megyek a száraz faleveleken, az olajfűz levelén fokos árnya csillant volna. Ez megmentett.

Meddig? Most élek. Elvágtam egy kábelt. És kifizettem előre.

Csuklom...mint egy csusszanó idegi sérülés, ami másképp nem, csak így ad jelt magáról.

Betegnek lenni, lemondani, szomorúan, ma semmi kedvem. De legboldogabb méf mindig a klozetten vagyok, de utálom ezt az úri szót. És az úr Olga klozettján kiadta az ebédet.

Gina, Gina...a macskába költözött. Én még beszélnék...

...csak elmerültem